Milyen gazdag múlttal rendelkezik Debrecen fürdőkultúrája, mivel jár a világ fejletlenebb részein a divatipart egyre inkább jellemző fast fashion üzleti modell, milyen volt a 90-es években a maffiavilág Dunaszerdahelyen és miként szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a MEFOB-on. Egyebek mellett erről ír a Debreceni Egyetem lapja, az Egyetemi Élet új száma.
Hírek
Hogyan segíti a gyerekek fejlődését a család és az oktatási intézmények együttműködése? Milyen szerepük van a szülőknek az oktatásban? Többek között ezeket a témákat elemezték az Education in the family - Family in Education című nemzetközi konferencia résztvevői a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán. A csütörtöki szakmai fórumot a kar a krakkói II. János Pál Pápa Egyetemmel és a Zadari Egyetemmel közösen hatodik alkalommal szervezte meg.
Pályatársai, kollégái, egykori és jelenlegi tanítványai köszöntötték a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának alapító professzorát, Nábrádi Andrást. A Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola leköszönő vezetője szerint csakis az elődök tisztelete adja meg a jogot, hogy jól neveljük, a múlt tisztelete pedig, hogy a jövőt jól építsük.
Május 20-a a méhek világnapja. Ehhez kapcsolódva idén a beporzó rovarokon volt a hangsúly a VI. Debreceni Alkalmazott Rovartani Konferencián, ahol a Debreceni Egyetem kutatói, oktatói és gyakorlati szakemberek is bemutatták kutatási eredményeiket és vitatták meg a rovartan legaktuálisabb kérdéseit.
Századik születésnapján köszöntötték a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumának (ma Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája) egykori igazgatóját, Szász Lajosnét a gimnázium nyugdíjas diákjainak éves találkozóján. Az ünneplés mellett az is elhangzott, hogy a gyakorló a Debreceni Egyetem éves felvételi eredményesség alapján létrehozott középiskolai rangsorában az első helyen végzett, ami megerősítése az iskola hosszú évtizedek óta tartó következetes és minőségi szakmai munkájának, fejlődésének.
A Debreceni Egyetem számára fontos dolgozóinak és hallgatóinak fizikális és mentális egészsége, jólléte. Az intézmény ezért új szolgáltatásként masszázsfotelek használatát teszi elérhetővé az Egyetem téri, a Böszörményi úti és a Kassai úti campusán, valamint a Műszaki Kar Ótemető utcai épületében. A szakemberek kilenc relaxációs eszközt üzemeltek be szerdán.
Ismét a járműveké lesz a főszerep a Debrecen Drive-on a hónap végén a Nagyerdőn. Magyarország egyik legnagyobb autó- és járműipari seregszemléjén ötvenezer négyzetméteren ezernél is több jármű sorakozik fel, miközben a Debreceni Egyetem és a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében szakmai konferencia és pódiumbeszélgetések adnak betekintést az autó- és járműipar aktuális kérdéseibe.
Az iskolai tehetséggondozás, valamint a pályaorientáció segítése érdekében a Debreceni Egyetem anyagi támogatásban és szakmai elismerésben részesített tizenöt olyan középiskolát, melyek az egyetemi felvételi eljárás eredményei alapján elkészült rangsorban a legjobb teljesítményt érték el. Idén a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium érte el a támogatásban részesíthető gimnáziumok között a legjobb eredményt.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) idén is meghirdette az Akadémiai Ifjúsági Díj elnyerésére kiírt pályázatát a tudományos élet területén dolgozó, kutatást végző fiatalok eredményeinek elismerésére. A pályaműveket 2026. szeptember 30-ig lehet benyújtani az MTA online felületén.
Az orvostudomány rohamos fejlődése miatt a folyamatos továbbképzés ma már elengedhetetlen a korszerű betegellátáshoz – ezt a célt szolgálják a Debreceni Belgyógyászati Napok is. A Debreceni Egyetemen hétfőn kezdődött négynapos szakmai fórumon a belgyógyászat különböző szakterületeinek vezető szakemberei ismertetik az elmúlt időszak legfontosabb tudományos eredményeit, új diagnosztikai és terápiás lehetőségeit, különös tekintettel az elhízás kezelésére, a hipertónia korszerű szemléletére, a gyulladásos bélbetegségek diagnosztikájára és a vesebetegségek ellátására.