A Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának kutatói olyan módon módosították a fogbélből származó őssejteket, hogy azok a megfelelő körülmények között új csontszövet képződését segíthetik elő. Az egyelőre még kísérleti stádiumban lévő eljárás a jövőben új lehetőségeket nyithat a fogászati és traumatológiai beavatkozások során.
Hírek
Többszörös jubileum jegyében tartotta meg a 10. Durkó Mátyás Emlékkonferenciát a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék június 16-17-én. A száz éve született Durkó Mátyás előtt tisztelgő tanácskozásra az ország egész területéről és a határon túlról is érkeztek előadók, vendégek. A tanszékalapítóról elnevezett emlékérmet T. Molnár Gizella vehette át.
Nyolc főből álló csapattal képviseltette magát a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszéke a csehországi Podebrady-ban tartott Middle European Planning Seminaron. A Közép-európai Nemzetközi Várostervezési Gyakorlaton a résztvevők nemzetközi környezetben tesztelhették mérnöki tudásukat, betekintést nyertek más országok egyedi oktatási módszereibe és szabványaiba, valamint valós várostervezési kihívásokat oldottak meg gyakorlati projektek formájában.
Komplex képzésben vettek részt a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar gyógyszerfejlesztési kutatás-menedzsment MSc hallgatói. Az interaktív oktatás elméleti alapozással kezdődött, majd egy egyebek mellett biotechnológiai és gyógyszeripari kutatási, valamint analitikai szolgáltatásokat nyújtó dunakeszi cégnél folytatódott.
A Debreceni Egyetem négy karának négy különböző képzésén tanul párhuzamosan az intézmény egyik hallgatója, őt is megismerhetik az új Egyetemi Élet hasábjain. A lap felvillantja a kortárs könnyűzene alapképzési szak első végzős évfolyamának diplomakoncertjét, valamint az Éjféli koncertet is a Zeneművészeti Karon.
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszéke 2006-ban jött létre. A tanszék az elmúlt húsz évben a régió rehabilitációs oktatásának, kutatásának és betegellátásának meghatározó központjává vált. Az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen a szakemberek a tanszék fejlődését, eredményeit és a rehabilitáció jövőjét is értékelték.
A középiskolákban zajló, úgynevezett inkluzív oktatási projektek alakulásáról tartanak kétnapos, nemzetközi konferenciát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán Hajdúböszörményben. A csaknem nyolcvan fő részvételével zajló rendezvényen a kar képviselői mellett szlovák, lengyel és cseh szakemberek osztják meg ezzel kapcsolatos tapasztalataikat.
A Debreceni Egyetem az Ulsan College delegációját, valamint Park Chul-mint, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetét fogadta. A látogatás alkalmával folytatott egyeztetésen szó volt egyebek mellett az Ulsan College, a Debreceni Egyetem és az EcoPro BM együttműködésében megvalósuló, nyár végére tervezett gyakornoki program előkészítéséről.
Ezen a héten megkezdődnek a Debreceni Egyetemen (DE) a nyári diplomaosztók. Június 18-a és július 4-e között 23 ünnepség keretében az intézmény 13 karának több mint 4300 végzőse veheti át oklevelét.
Jelentős érdeklődést váltott ki az Egyetem tér felújításáról szóló hír és a megjelent látványterv. A visszajelzések összesítése és elemzése céljából egy online kérdőívet állítottak össze a Debreceni Egyetem szakemberei, hogy még alaposabban megismerjék az egyetemi polgárok és a lakosság véleményét a tér átalakításáról. Töltse ki Ön is!