Címzetes egyetemi docensi címet adományozott Kapu Tibor kutatóűrhajósnak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar. Az elismerést Kapu Tibor ünnepélyes keretek között az agrárkar szombati diplomaosztó ünnepségén vette át, ahol a MÉK több mint kétszáz hallgatója kapta meg diplomáját.
Hírek
A Debreceni Egyetem hallgatói és dolgozói létszámának növekedéséről, a jövő évi bérfejlesztésről és az egyetemi tudásvagyon piaci hasznosításáról is szó volt az intézmény Szenátusának idei utolsó ülésén. A testület címek adományozásáról, új képzések indításáról és számos együttműködési megállapodás megkötéséről is döntött.
A Debreceni Egyetem példát mutat, erős közösséget alkot, stabilitást, fejlődést sugároz, ami az összefogás, az együtt gondolkodás és a lelkiismeretes, kitartó közös munka eredménye – fogalmazta meg az intézmény elmúlt egy évére, valamint a következő időszakra vonatkozó üzenetét a Hallban rendezett hagyományos évzáró ünnepségen Szilvássy Zoltán rektor, Bács Zoltán kancellár, Kossa György, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke és Lampert Andrea általános kancellár-helyettes.
Az Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézete 2000-ben jött létre, és az elmúlt negyedszázadban a Debreceni Egyetem egyik jelentős oktatási és tudományos műhelyévé, valamint a dendrikus sejtekkel kapcsolatos kutatások nemzetközileg is elismert központjává vált. A két és fél évtized kiemelkedő eredményeit és a jövő kihívásait tekintették át az intézet jelenlegi és korábbi munkatársai, valamint a partnerintézmények vezetői a jubileum alkalmából rendezett tudományos ülésen.
A magyar-belga kulturális és szakmai kapcsolatok erősítésért végzett kiemelkedő tevékenységéért Belgium uralkodójának rangos elismerésében részesült Gert Loosen. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Germanisztikai Intézet adjunktusa, a Debreceni Holland-Flamand Központ igazgatója december 9-én, a Belga Királyság magyarországi nagykövetségén rendezett ünnepségen vehette át a Koronarend lovagi fokozatának kitüntetését.
A biológiát és a kémiát szerető, az ezekkel kapcsolatos kutatások iránt érdeklődő és a beteg embereken segíteni akaró érdeklődőket várnak a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának Nyílt Napjára. A rendezvényen nemcsak a gyógyszerészképzéssel, hanem a gyógyszerészek munkalehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre is választ lehet kapni.
A Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központja által rendezett Start Ups & Downs című programsorozat december 11-i eseményén a víz volt a főszereplő. A résztvevők megismerhették, hogy a tudomány és az innováció hogyan segíti a vízgazdálkodást.
A felsőoktatásért felelős államtitkárral egyeztetett az FDSZ
Mi történt a Debreceni Egyetem beiskolázási rendezvényén, a DExpón, milyen új megoldásokat találtak a hallgatók egészségügyi és gyógyszerészeti problémákra az egészségügyi hackathonon, valamint milyen tervei vannak a következő évre DEAC kardvívójának, Battai Sugár Katinkának. Egyebek mellett ezekről lehet olvasni az Egyetemi Élet című újság decemberi számában.
Sokoldalúan használható sport- és szabadidős tevékenységekre a több mint ötszáz négyzetméteres műfüves pálya, melyet csütörtökön adtak át a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán. A korszerű világításnak és időjárásálló felületnek köszönhetően a létesítmény egész évben lehetőséget kínál az aktív, egészséges életmód támogatására a hajdúböszörményi campuson.